Kezdem az elején…bár így, hogy már csaknem két nap eltelt az érkezés óta, nem biztos, hogy minden emlék a helyén lesz de igyekszem – mondjuk, Ti úgyse tudjátok, ha kimaradt valami 🙂 🙂 A korábbi hittel ellentétben, hogy 1 reptér van KL-ban, és onnét látszik is a Forma 1-es pálya (futam jövő héten!) MEGDŐLT! Két reptér van, az egyik a NAGY, nemzetközi és van egy kicsi, a fapadosoknak. A landolás után, szépen kicsattogtam a gépből – fapados, úgyhogy a flaszterre kellett csattogni – és másodperc törtrésze alatt megéreztem mit is jelent az, amikor pofánvág a hőség! Aztak***a, de hirtelen jött. Mármint, nyilván nem lehet előre meleget nyomatni az utastérbe (jó büdi lenne az fix), de valaki kitalálhatna valamit, hogy ne kapjon az ember lánya sztrókot (nemtom, hogy így kell-e írni, bocsi ha nem). A kapitány bemondása alapján 34 fok folt… hát szerintem meg 1000! És a páratartalom is legalább annyi! Az útlevél csekk hamar ment, és bár volt, akitől igen, tőlem nem vettek sem ujjlenyomatot, sem nem fotóztak le. Lehet, hogy ez tartózkodási idő kérdése. Busszal irány a Central – ez volt a terv. Buszjegyért persze nem lehet kártyával fizetni, így először pénzváltás. Aztán buszjegy – aztán már csak a buszt kellett megtalálni: fura dolog van – aki busszal megy és nem taxival (vagy ahogy itt hívják TEKSI), annak bizony gyalogolnia kell vagy 10 percet, ismétlem az 1000 fokban. A busz meglett, a belső enteriőr kialakításától sokkot kaptam… hihetetlen ocsmány függönyök, amerre a szem ellát! PFUJ! Indult az 1 órás túra a városba – közben pedig, akkora vihar lett, amekkorát nem láttam mostanság. (Még mielőtt beszólna bárki: hóviharból se!) Brutális eső, mennydörgés, villám, ahogy kell. Kb 40-el ment mindenki az autópályán. A motorosok (rengeteg van) a felüljárók alatt bandáztak. Egyébként azt láttam, hogy kisebb felhőszakadások esetére az autópályák mentén elég sűrűn van külön kis esőbunker kialakítva nekik, ami elég jófejség. De ez, ami volt… ez nem kicsi volt. Kb 25 percig tartott, amíg elhaladtunk alatta, és a városba érve már semmi híre nem volt – csak az immár szokásos 1000 fok+páratartalom. Elég jól odataláltam a szállásra, majd kaptam 1-2 tippet, hogy merre menjek, mit nézzek meg és elindultam. Az, hogy reggel 7kor keltem, és f6-kor voltam a szálláson elég sokat kivett belőlem, így olyan nagy túrát nem terveztem. 2 célom volt: venni sampont valahol és megkeresni a buszvégállomást, ahonnét kedden reggel indul a busz majd a Cameron felföldre. A kis vendéglátóm a távolságokat vagy viszonylag nagyvonalúan kezeli, vagy csak engem akar megóvni a túlzott költekezéstől ami a helyi BKV támogatását illeti. Elmondása szerint nem kell átszállni metróról, hogy a szállástól a buszvéghez jussak, de van benne egy 5 perc séta. Persze 5 perc séta az semmi, majd veszek egy üccsit, meg valami kaját… AHA! A nagy szart 5 perc! 25 perc! Közben 3szor hittem, hogy eltévedtem, mert már rég ott kéne lennem és tuti elnéztem valamit. Remek érzés mondhatom. Végül persze megtaláltam a buszállomást, ami kb akkora mint az Aréna-pláza. Befelé menet, kb 4-5 csávó szólított le, hogy buszjegy kell? Hova utazom? Majd ők szereznek. Jó bátor voltam és nem beszéltem velük, csak mentem határozottan az információs pulthoz. Nagyon kedves nőcske volt, aki felküldött 3 emelettel feljebb, hogy tudok jegyet venni. Felfelé menet még 2-3 leszólítás… eléggé zavaróak a csávók, olyanok mint amikor egy muslica-raj jön szembe és két kézzel akarod elhessegetni őket. Pult megvan, jegy is! YEAH! Ár odafelé: 38, visszafelé 30. Újabb talány. Kérdeztem a jegymester csávót, hogy ugyan kik ezek a kölkök, akik itt nyomulnak. Aszonta nem szabad beszélni se velük, mert beszerveznek, valami útra, azt mondják az ő buszuk is arra megy, jól befizetem a pénzt és vagy nem is jön a busz, vagy jön de késik ÉS nem oda visz ahova menni akartál. Szupcsi,mi? Nem sokat tököltem a városnézéssel, mert az első tapasztalatok, meg a korábban felszedett tudás is azt támasztotta alá, hogy nincs túl sok látnivaló… Ott van a Petronas Towers, meg a KL tévétorony (egymással szemben….) és kb ennyi. Persze van még jópofa kínai negyed és nagy piac ami állítólag érdekes (köszi, HK-ból jövök, piac meg van Pesten is). Szóval nyert a fáradtság és a szállást választottam (útközben drogéria is volt, vettem szuper 100ml-s naptej-sprayt is, hogy még a gépre is fel tudjam vinni magammal, majd Langkawira). Kedd... Kelés 7-kor. (Tényleg többször kelek 7-kor itt, mint otthon!) Busz 8:30kor indult,tehát muszáj volt. Persze most már nem a korábbi „jó” tanácsot követtem, és inkább átszálltam a metróval. Mondjuk többe került 0,3 maláj ringgittel (nekem lignit) – amit 70-el kell felszorozni, hogy forintosítsd.. szóval tényleg egy vagyon! Pfff… A busz nagyon kényelmes. Tök nagy ülések, sok hely a lábnál, vicces sofőrgyerek. A felszállásnál volt egy kis gond egy 4 fős bandával, akiknek valami hihetetlen nagy problémát okozott, hogy hova üljenek, mert ők előre foglaltak jegyet, és azon volt ülésszám, és most meg valakinek ott a táskája, hogy most akkor mi legyen. Illetve nem is biztos, hogy az az ő helyük, mert a jegyen csak szám van, a buszon pedig betűk is vannak számok mellett. Mivel előre akartak ülni és már ott toporogtak a busz ajtajában, hogy nehogy lemaradjanak – elsőként szálltak fel és ezzel blokkoltak mindenki mást. Mindenki utazott már busszal, tudja, hogy a felszállás 1 ember számára olyan 12-14 másodperc között van. (Elnézést, ha budapesti nyugdíjasok is olvasnak, tudom, nekik kb 5 másoperc!) Na, 2 percig bírtam a kis négyesnek a szerencsétlenkedését, majd a saját nyelvükön kiosztottam őket, hogy ugyan üljenek, már ahova akarnak és haladjunk. Aki nem vágta volna le, a kis csapat tagjai FRITZek voltak. Mindig kételkedem a német nyelvtudásomban, de ilyen helyzetben olyan hochdójccsal szaladnak ki a számon a mondatok, hogy én lepődöm meg a legjobban. 🙂 Bénukáim végre leültek, és be is kussoltak szerencsére. Sofőr jött, megszámolt minket, és kiosztotta a hányós zacskókat. Kicsit gyanút fogtam, hogy na ezt mé’? A buszon a légkondi ment, de 19 fokra volt állítva. Az olyan kis európai hülyegyerekek mint én, meg még páran majd megfagytunk. Egy kis gondolkodási idő után, átültem a buszon a napos oldalra – egyből ki is engedtem valamennyire. A 4 órás út során volt 1 pihenő – 20 perc. Nyilván a fritz hugyosmancik rongyoltak le elsőként 🙂 Persze itt sem megy ez másként mint a franciaországi síelések alkalmával: nyilván ott áll meg a busz, ahol haveréknak van kajáldája. Jópofa kis hely volt egyébként. Miután láttam, hogy hogy is készül benyomtam egy banános-palacsinta-szerűséget. Fincsi volt. 🙂 A megálló előttig autópályán mentünk, utána rátértünk a helyi 59-es útra. Km-ben a 220-ból már csak kb 70 volt hátra. Gondoltam hamar ott leszünk, de akkor hogy jön ki a 4 óra? Hát aztán jött a válasz, erre és a hányós zacskóra is, meg hogy odafelé miért drágább… 70 km szerpentin, végig felfelé! BRUTÁLIS! Szerencsére senki nem lett rosszul, mert tudjátok, a hányás is olyan, mint az ásítás, meg a sírás – ha valaki elkezdi, nincs megállás… Fél1 körül megérkeztünk Tanah Rata-ba, a Cameron felföld ’legnagyobb’ (szerintem egyetlen) városába. De az hogy város az is túlzás. Na jó van Starbucks, meg KFC, de ez még semmit nem jelent. Az előre lefoglalt szálláshoz megpróbáltam odatalálni, persze térkép sehol nincs kirakva… na majd a taxisok! Kérdeztem, hol a hely: uhhh, hát nagyon messze… és magyaráztak, hogy milyen bonyolult odajutni. A történet innentől ugye elég kiszámítható és kétféleképpen is magyarázható: 1) bedőltem 2) átba**tak! Mert ez után a felvezetés után, mondtam, na jó akkor vigyen el az egyik – ohh de hát az 6 lignit lesz… mondtam ok. (még mindig csak 600 forintról beszélünk) Hát becsüccs, indulás… 20 méter múlva megállás, felvettünk még egy havert – néztem, hogy most ez miért? Hja, azért mert pont ebédelni indultak, de akkor előtte elvisznek engem, mert oda mennek majdnem és akkor nem jön vissza…dödödö. Hát jó. Persze haver, elviszlek. Szívesen indítanám a tippversenyt, hogy kb hány percig tartott szerintetek az út, de inkább nem adok esélyt a megalázó kommenteknek a témában… A hely kb 500 méterre volt, azaz mivel 2szer beengedtünk 1-1 buszt magunk elé a giga forgalomban, kb másfél perc volt. Tuti azóta is rajtam röhögnek a kis genyák 🙂 Helyzetjelentés: most szerda dél van kb, és jövök már vissza KL-ba. Épp a buszon írom a sorokat (persze nem a szerpentines részen – ott kb két kézzel kapaszkodtam) A felföldi események és a visszatérést követő szerda délután a következő posztban! puszi, pá, bs